
Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból
"Először is nagyon örülök neki, hogy Dominik a Liverpool játékosa lett, hiszen ez azt jelenti, hogy a világ legerősebb bajnokságának egyik topcsapatában, topjátékosokkal és egy topedzővel dolgozhat majd együtt" - mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi.
Az olasz szakember kiemelte: a középpályás még nagyon fiatal, hiszen még csak 22 éves, így fizikai, taktikai és technikai szempontból is hatalmas potenciál van még benne.
Amit a Liverpoolnál végzendő munka és a Premier League-ben való szereplés egész biztosan ki is hoz majd belőle, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy mindez segíteni fogja a fejlődését. Még akkor is, ha esetleg az elején nem fog mindig 90 percet játszani
- fogalmazott.

Fotó: Marco Rossi/Facebook
Marco Rossi szerint Szoboszlai jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán.
"De a folyamatos fejlődése addig is hatalmas segítség lesz a válogatott számára, miközben még fontosabbá és fontosabbá fog válni a számunkra, ő pedig egyre profibb és jobb játékos lesz napról napra. Az, hogy a Liverpool hatalmas összeget volt hajlandó fizetni érte, azt mutatja, hogy Dominik megszerzése milyen sokat ért nekik, és bár az is igaz, hogy az átigazolása anyagi része a legkevésbé érdekes aspektus a válogatott szempontjából, ám mégis beszédes" - mondta a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott csapatkapitánya az RB Leipzigtől igazolt a Liverpool FC-hez. A sajtó szerint a játékos kivásárlási ára 70 millió euró (26 milliárd forint) volt - magyar futballistáért még soha nem adtak ekkora összeget.
Forrás: MTI

Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók


