
Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet
„Nekem ő mindig az Atika marad, akivel én annyi mindent csináltam, annyiszor, annyi mindent, hogy azt el nem tudják képzelni az emberek.
-Hiányzik?
-Nagyon- nagyon” – vallotta be Majka, aki kendőzetlen őszinteséggel mesélt. A rapper elárulta, hogy máig hiányzik mellőle a színpadról és a hétköznapokból is az újpesti fenegyerek.
2011-ben talált egymásra Majoros Péter Majka és Széki Attila Curtis. Közös történetük pedig Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban kezdődött. A lila csapat szeretete mellett hamar kiderült, hogy más közös is van bennük. Mindketten a rap szerelmesei. Aztán mondhatni már az első közös daluk után, az ország kedvenc formációjává váltak.
Aztán Majka több tízezer ember füle hallatára jelentette be, hogy Curtissel, a rapper túlzott drogfogyasztása miatt külön utakon folytatják. Majoros Péter azt mondta a Zshowtime youtube csatornáján, hogy az akkori bejelentését dühből tette, de azóta sem bánta meg.
„Az életemben nincs szükségem arra, hogy az Attilát bántsam, mert elvitathatatlan a kettőnk közötti szerelem, az ami történt velünk 12 éven keresztül, és, hogy olyan dolgokat éltünk meg amit sok ember, aki ugat, hogy én mit miért mondtam és, hogy miért nem tettem meg és miért nem máshogy tettem meg a dolgot, azoknak kívánom azt az 5 évet, vagy négy és felet, amit eltöltessz egy olyan emberrel, ahol mindent megteszel azért, hogy változzon és nem változik” – árulta el Majka, aki kitért a drogproblémára is.
„Hát ha én most kimondanám, hogy az Atika mennyi pénzt keresett nálam, akkor te dobnál egy hátast. A Hajdú Péternél ő mondta el, hogy 100 milliót kokainozott el, akkor az honnan volt?” – tette fel a költői kérdést a rapper, aki most is meg akarta beszélni a konfliktust Curtisszel.
„Volt olyan, hogy neki üzentem. Tehát, hogy volt olyan, hogy sms-eztem, amikor már előtte volt valami más dolog, de nem kapta meg, mert le vagyok tiltva tőle mindenhonnan. Most nyilván tudom a Judit számát, tehát a Juditnak is üzentem, ő sem válaszolt. Csak leírtam, hogy tehát én nem zárkózom be attól, hogy én megbeszéljem vele a dolgokat” – árulta el Majka.
Curtis viszont elzárkózik. Az, hogy a két barát valaha meg fogja-e tudni beszélni a konfliktusukat az a jövő zenéje, Majka azonban azt mondta, hogy lát még arra esélyt, hogy valaha egy színpadon álljanak majd.
„Vállalom. Nagyon szeretem az Atit, nagyon szeretem, mint embert, nagyon szerettem, mint társat és tudom nagyon jól, hogy egy olyan dolog vette el tőlem, ami nem ő. És nekem ez mindennél jobban fáj” – vallotta be a rapper.

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna

Kiemelkedő nézettséggel tért vissza a Napló a TV2-re

Február 16-tól jön a Séfek Séfe 7. évada Tischler Petrával a TV2-n

Hatalmas hasasokat ugrottak a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi, videón a vizitorna

Ritka versenyautó parkolt le a TV 2 stúdiójánál, kiderült, kié

Így búcsúzott Szikora Róbert Fenyő Miklóstól

Így búcsúzott Dolly, Szikora Róbert és Novai Gábor Fenyő Miklóstól - videóval

„Nincsenek szavak, csak fájdalom” – Szandi szíve összetört

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n: Így tiszteleg a csatorna

Orbán Viktor: életünk egy darabját is magával vitte Fenyő Miklós