
Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese
A Mokka péntek reggeli adásában Dudás Viktor filmszakértő foglalta össze az Oppenheimer és a Barbie filmek lényegét. Míg az előbbi egy háromórás alkotás, ami a világhírű rendező, Christopher Nolan nevéhez fűződik, addig a másik egy szinte már vakítóan pink színben pompázó vígjáték, ami első ránézésre talán csak a felszínt kapargatja, limonádé vígjátéknak azonban nem érdemes nevezni, hiszen kritikusok szerint mélyebb mondanivalóval rendelkezik, mint azt első ránézésre gondolnánk.
A hollywoodi alkotásokat egyszerre mutatták be, az internet pedig felrobbant az olyan tartalmaktól, amik szembe állítják a két alkotást. Nolan stílusához hűen egy mondhatni bonyolult filmet készített, akik azonban kedvelik ezt a stílust, hatalmas élményben lehet részük. A Barbie marketing csapata teljes erőbedobással tette oda magát a promóciót illetően, az interneten nagyjából szó szerint minden rózsaszín, kérdés azonban, hogy a minden bizonnyal hatalmas költségvetés mennyi nézőt vonz majd be a mozikba.
A filmes berkekben létezik egy mondás, mely szerint egy novellából lehet igazán jó filmet rendezni, ugyanis a regény túl bonyolult lehet ahhoz, hogy minden részlete megfelelően ki legyen dolgozva. Az Oppenheimer forgatókönyvének alapját egy 2005-ben megjelent életrajzi könyv szolgáltatta, ami mélyrehatóan bemutatja Julius Robert Oppenheimer életét és munkásságát, a film pontos követéséhez a szakértő szerint viszont szinte jegyzetelni kell, annyi információ van benne. Az atombomba egyik atyjáról szóló remekmű Dudás Viktor szerint inkább a szigorúan ítélkező szakmabeliek tetszését hivatott elnyerni, a színészi alakítás azonban elképzelhető, hogy Oscar-díj közelébe repíti majd a filmet.

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt