
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
A Mokka hétfő reggeli adásában Molnár György őszintén mesélt arról, rengeteg nehézséggel kellett és kell megküzdenie a mai napig, mivel egészségügyi állapota közel sem megfelelő. Jó ideje már, hogy folyamatos szédülőrohamok nehezítik az életét, elmondásai szerint sosem tudja, éppen mikor jön rá a rosszullét, emiatt pedig az egészen hétköznapi tevékenységek is nehezére esnek. Az orvosok ugyan rengeteg tesztet végeztek már, de eredménytelenül, egyelőre fogalmuk sincs, mi lehet a legendás zenész baja. A gitáros az elmúlt néhány hónapban 8-10 vizsgálaton is átesett, ezek mindegyike negatív eredménnyel zárult, aminek a betegek általában örülnek, megoldás azonban azóta sincs.
A zenész tervei szerint még tervez néhány fellépést, de minden bizonnyal ez lesz a búcsúja az Omega együttestől. Szabadidejében írt néhány dalt, a szövegek is megszületőben vannak, azonban kevés olyan magyar művész létezik, aki ezeket olyan színvonalon elő tudná adni, ahogyan a banda legendás frontembere, Kóbor János. Elefánt annyit elárult, úgy tűnik megvan az az ember, aki méltó utódja lehet Mecky-nek, noha ő pótolhatatlan és utánozhatatlan volt, ezért nem is olyan személyt kerestek, aki mintegy imitátorként énekli majd el a Gyöngyhajú lányt, viszont úgy érzi, megvan a megfelelő jelölt. Többet egyelőre ezzel kapcsolatban nem árult el, de amint a zenekar készen áll rá, meglesz a hivatalos bejelentés is.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?