
Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten
Kis túlzással átutazta a világot pár hét leforgása alatt Vitányi Judit. A műsorvezető a pénteki Mokkában „szeretetgombóc” hónapnak nevezte a júniust, ugyanis ekkor mindig kijut számukra az ünneplésből.
Istenes László azonnal saját magát is behelyettesítette az egyenletbe, hiszen neki is júniusban volt a születésnapja, a valóság azonban az, hogy ezzel a stúdióban egyedül ő volt tisztában. Ha a Mokka műsorvezetőjének piros betűs dátumát nem is, de a családtagok és a barátok születésnapjait mindig megünneplik Vitányi Juditék júniusban, sőt, párjával is ekkor ünneplik az évfordulójukat.
A nagy utazás Rodoszon indult, ahol rengeteg mindent szeretett volna megtekinteni a Tények műsorvezetője, aztán három látványosságra szűkítették a kört, végül azonban nagyjából semmit sem láttak a nevezetességekből.
Ez azonban nem szegte kedvüket, megbeszélték párjával, hogy egy olcsó repülőjeggyel hamarosan visszatérnek a szigetre. Ezt követően Isztambulban, Balin, majd Szingapúrban is megfordultak.
Judit szerencséje, hogy szerelme sem vágyik igazán az extrém kalandokra, nincs késztetése mindenből a legmagasabbat és a legnagyobbat meghódítani, így kiváló az összhang közöttük a kiruccanásaik során.
Mindketten szeretjük a pocakunkat
– vallotta be, hogy a gasztronómia is egy sarkalatos pontja náluk az idegen kultúra megtapasztalásának. Nagyon örült, hogy Balin annyira természetes és helyben termesztett összetevőkből készülnek az ételek, hogy egyáltalán nem kellett figyelnie a kalóriákra.
Vitányi Juditot annyira lenyűgözte a távol-keleti sziget, hogy rövid gondolkodás után azt mondta, akár még élne is ott. Egy dologgal azonban képtelen lenne megbékélni, ez pedig a rettenetesen magas páratartalom, ami miatt a száraz ruhákat is nedvesnek érzi magán az ember.

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt

Már nem titok: Első gyermekét várja Palvin Barbara - videóval

Gyászol az ELTE, váratlanul meghalt egy 23 éves diák