2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Csődbe mehet a királyi család, már a tartalékokhoz is hozzányúltak

A szakértő szerint az uralkodói ház is megérzi a gazdasági nehézségeket, ezért is igyekeznek egyensúlyt teremteni. 
Tenyek.hu
2023. július 04., kedd 12:24
Vágólapra másolva!

A hatalmas kiadások miatt egyre többen rebesgetik, hogy csődbe mehet a brit királyi család. Felvetődhet a kérdés, hogy egyáltalán honnan van pénze az uralkodói háznak.

Csorba Katalin protokollszakértő a keddi Mokkában kifejtette, egyik harmada a bevételeknek az adófizetőktől, valamint az uralkodói ingatlanok és földek az államnak való kiadásából származik. Az ebből befolyt összegből fedezik a hivatalos kiadásaikat, utazásaikat.

Vannak továbbá magánbirtokaik, amelyekből szintén érkezik pénz, az udvar vagyonának harmadik összetevője pedig azok a műkincsek és értéktárgyak, amelyeknek egy része nem is adható el.

– állapította meg a protokollszakértő.

Az utóbbi egy évben óriási kiadásai voltak a királyi családnak elsősorban II. Erzsébet temetésének és III. Károly koronázásának köszönhetően, másrészt a gazdasági nehézségeket az egyszerű emberekhez hasonlóan ők is megérzik.

Sokan árgus szemekkel figyelik, milyen öltözetben jelennek meg a dinasztia női tagjai, holott a szakember szerint ez csak egy nagyon apró töredéke a kiadásoknak. Látható azonban, hogy igyekeznek valamilyen egyensúlyt teremteni, és a méregdrága dizájnerruhák mellett bárki által megvehető darabokat is viselnek, amivel egy-egy kereskedő is jól járhat.

Vannak olyan történelmi hagyományokon alapuló pozíciók, amelyek némelyike ma már viccesen is hangzik, és sok pénzbe is kerül. Másfelől viszont rengeteg embernek ad munkát az udvar, és Csorba Katalin szerint az már a túlzás kategória, hogy külön cipőfűzővasaló embert alkalmaznak.

A hétköznapi polgároknak is hatalmas összegekbe kerül bármilyen örökség állapotának a megőrzése, a királyi családnál pedig a méretek is óriásiak.

– magyarázta a szakember. 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk