
Meghalt Török Ferenc
Hatalmas megtiszteltetés érte Varga Viktort szombaton. Az énekest vitézzé avatták a budapesti Szent Flórián templomban az 1956-os Vitézi Lovagrend tagjainak jelenlétében – osztotta meg a közösségi oldalán.
Hazámat szolgálom!
– fogadta a felemelő a kitüntetést Varga Viktor, aki bevallotta, nagyon erős áhitat lett úrrá rajta, mikor kiejtette ezt a mondatot. Állítása szerint a rend tagjai az ő tudta nélkül követték figyelemmel munkásságát, így meglepetésként érhette a vitézi címre jelölése.
Világjárásai során mindig lenyűgözték az idegen kultúrák és a népek, akik tisztelik, szeretik, valamint gyakorolják hagyományaikat és sajátosságaikat. Minden egyes utazás után úgy tért haza az énekes, hogy fel kell derítenie a mi, több generáció óta elfeledett értékeinket is.
Éppen a magyar őskultúra tanulmányozása közben kapta a felkérést a Fehérlófia musical megírására is, aminek boldogan eleget tett. Ősi hangszereket szerzett be, amelyekkel felidézte a régmúlt dallamait.
Valahogy így indult el bennem a nemzeti öntudat
– fogalmaz Varga Viktor, aki ezt követően felsorolta, milyen identitásépítő feladatok elé állította még az élet, amelyek között ott volt a TV2 Totem című műsora is.
Az élesebb szemű rajongók már azt is megfigyelhették, megváltoztatta nevét az énekes, hiszen közösségi oldalán már vitéz Varga Viktorként van jelen.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók


