
Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma
Elképesztően fényűző nyaraláson vesz részt lányával Jákob Zoltán. A Nagy Ő a világ legnagyobb, a Titanictól ötször nagyobb óceánjáró hajójával egy karibi útra indult a napokban.
Egy végtelennek tűnő folyosó legvégén van a szobájuk, a saját teraszukról pedig lélegzetelállító kilátás nyílik a tengerre.
A milliárdos a hajó gyomrában talált magának egy éppen hozzá illő tűzpiros luxusautót. Láthatóan, szívesen bepattant volna a volán mögé is, a kocsi ajtaja azonban nem nyílt, így ezúttal kénytelen volt a nagyszerű látvánnyal beérni.
Ha még valakinek lettek volna kétségei Jákob Zoliék hajójának pompáját illetően, az embertelen luxusról egy koktélkészítő gép is árulkodik. A Nagy Ő is próbára tette a nem hétköznapi szerkezetet, előbb kiválasztotta, mit szeretne fogyasztani, majd a gép a fejjel lefelé lógó üvegekből megkeverte azt a milliárdos kívánsága szerint, reakciójából azonban úgy tűnik, annyira mégsem volt finom.
Címlapfotó: Jákob Zoltán/Instagram

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett