2026. május 18. hétfő, Alexandra, Erik
17°C Budapest

Élő adásban szembesítették Nagy Ferót azzal, hogy ki Ő valójában

A Beatrice frontembere elkeseredettségében már Beethoven nyomdokaiba lépett volna - derült ki a pénteki Mokkában. 
Tenyek.hu
2023. június 02., péntek 17:12
Vágólapra másolva!

Éppen a Mokkába készült egy április napon Nagy Feró, ám reggel úgy ébredt, hogy egyik fülére egyáltalán nem, másikra pedig csak részlegesen hall. Már a stúdióban sem volt könnyű a kommunikáció emiatt, ezt követően pedig a zenész beült egy tanácskozásra is, ahol semmit nem értett az elmondottakból.

Feró szerint rettenetes érzés volt úgy bevásárolni egy közértben, hogy senkivel nem tud beszélni. Istenes László nehezen tudta feldolgozni, hogy a Beatrice frontemberének éppen a vásárlás villant be.

– emlékeztette foglalkozására Ferót, aki már az orvosnál is arra gondolt, Beethoven is nagyra vitte, pedig süket volt.

Fülészhez fordult a zenész, majd hallókészüléket is kapott, amivel hihetetlen jó érzés volt, hogy legalább a kocsmában hallotta a barátait.

Állítása szerint a színpadon még nem is volt annyira zavaró a tünet, hiszen a fülmonitorral valamelyest orvosolható a probléma, a mindennapokban viszont sokkal jobban megkeserítette az életét. Feró tudja, ha már a pittyegést sem hallja, miután beállítja a riasztót, már komoly a baj.

– nyugtatta meg a műsorvezetőket is, és úgy gondolja, megfázás okozhatta a több mint egy hétig tartó kálváriáját. 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk