
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Elindultak a Sztárban sztár leszek! előválogatóinak felvételei, Tóth Gabinak, Köllő Babettnek, Majkának és Pápai Jocinak egész biztosan nem lesz könnyű dolga az elkövetkező hetekben.
A szép számban jelentkező, mindenre elszánt versenyzők szeme előtt ugyanis ezúttal is csak egyetlen cél lebeg: megmutatni rátermettségüket, és mind hangban, mind megjelenésben tökéletesen hozni az ikonikus külföldi és hazai előadókat, hogy végül beküzdhessék magukat valamelyik mester csapatába.
Az előválogatók után idén is a középdöntők várják majd a nézőket. Azokat követően, pedig már az élő adásokat végig kísérve izgulhatnak a formátum rajongói a mesterek tanítványaiért, akik hétről-hétre próbálják majd a legtökéletesebb formájukat hozni.

Nagyon örülök, hogy hamarosan visszatér a képernyőre a TV2 legnézettebb brandje. Biztos vagyok benne, hogy idén is számtalan feledhetetlen pillanatot okozunk majd a nézőknek. Az pedig külön öröm, hogy ugyanazokkal a mesterekkel megyünk tovább, mert ez a négyes az elmúlt évek legjobb csapata
– mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.
Az idei szezon bőven tartogat majd váratlan fordulatokat, ráadásul a tét az eddigieknél is nagyobb. 2023-ban a megtisztelő, Magyarország legsokoldalúbb előadója cím mellett, a korábbi 10 millió forint helyett 20 millió forinttal gazdagodik a Sztárban sztár leszek! győztese, és egy autót is hazavihet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát