
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A műsorvezető a Mokka péntek reggeli adásában mesélt a verseny részleteiről. A döntőben 15 lány küzd majd meg a koronáért, Fásy Ádám pedig hálát ad minden egyes olyan percért, amit ilyen gyönyörű nők társaságában tölthet.
Kisköre polgármestere, Magyar Csilla nagyon büszke arra, hogy idén az ő településük ad otthont ennek a jeles eseménynek, hiszen a lányok szépsége mellett az ország rejtett kincseit is fontosnak tartja megmutatni.
A 71 éves Ádám már pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki igazi királynő legyen, ezért a válogató során szakmai szemmel pásztázza és értékeli a lányok testfelépítését, alakját, mozgását és persze keresi azt a bizonyos pluszt, ami a magával ragadó kisugárzás velejárója.
A Tisza-tó partján megrendezendő döntőn lesz minden, a szervezők és persze Fásy Ádám is azt ígérik, lélegzetelállító show fogadja majd a nézőket, a természet lágy ölén felállított színpad pedig egy hatalmas pluszt kölcsönöz majd a döntőnek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát