2025. december 06. szombat, Miklós
9°C Budapest

Az első börtöninterjúját adta Lagzi Lajcsi

Először szólalt meg Galambos Lajcsi azóta, hogy a baracskai büntetés végrehajtó intézet komor falai közé került.
Tenyek.hu
2023. június 28., szerda 16:00
Vágólapra másolva!

Egyedül van-e a cellájában, vagy van zárkatársa? Hol alszik egyáltalán? Hol van napközben és mit csinál? Mi a dolga? Bemehetnek-e hozzá a gyerekei, és ha igen, látogatják-e? Bűnösnek érzi-e magát? Fogott-e már hangszert a kezében, amióta bent van? Hogy jön ki a többi fogvatartottal? Eszik vagy sem? Ezeket a kérdéseket a Tények Plusz riportere, Hódy Richárd mind feltehette Galambos Lajosnak, aki épp 3 és féléves börtönbüntetését tölti Baracskán.

Nehezen állt kötélnek, de mindenképpen szerette volna tisztába tenni az utóbbi időkben vele kapcsolatosan megjelent sajtóhíresztelések valóságtartalmát.

A szemmel láthatóan megtört zenész állítja, hogy a cikkek többsége koholmány, ezért úgy döntött, saját maga mondja el, hogyan telnek a napjai a rácsok mögött.

A Dáridó atyja felügyelet és oxygénpalack nélkül el sem hagyhatja a szobáját, amelyben jelenleg egyedül raboskodik, fizikai és mentális jólétéről pedig állandó orvosi felügyelet gondoskodik.


„Reggel-este orvosi és nővéri vizsgálat van, heti egyszer orvosi vizsgálat van és hát eddig mindig azt gondoltam, hogy egy gyenge dolog az ha valaki pszichológushoz jár. Heti rendszerességgel pszichológushoz járok” – mondta.

„Nem vagyok itt bent egy szent tehén, tehát ugyanúgy, ha nincs a körletrend úgy elkészítve akkor azt nekem be kell ágyaznom. Meg kell tennem ugyan azokat, mint bárki másnak. De nem volt atrocitásom senkivel. Ezt azért hangsúlyozom mert rémülten mondják a gyerekeim, hogy ezt hallották meg azt hallották” – tette hozzá.

Lajcsi azt is elárulta, hogy egy pályázat kapcsán írt egy színdarabot, novellákat, kottát ír, és emellett tanulmányozz a bibliát.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk