
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
Lulu Blundell 15 éves volt, amikor Ewing-szarkómával – egy gyermekkori csontdaganattal – diagnosztizálták. Ekkor kezdték kemoterápiával kezelni, azonban végül lábának amputációjával tudták csak megállítani a betegség terjedését – írja a LadBible.
4 évvel Lulu gyógyulttá minősítése után vállfájdalomra lett figyelmes, amit először sportsérülésnek gondolt, ezért nem is foglalkozott vele egészen addig, amíg egy CT vizsgálat után daganatokat találtak a mellkasában, a bordáin, valamint a vállában is. Az orvosok ekkor tudatták vele a szomorú hírt: életét már nem tudják megmenteni.
Diagnózisát követő hetekben a 19 éves rotherhami lány felszámolta életét és úgy döntött, minden hátralévő, szeretteivel töltött percét maximálisan ki szeretné használni. Utazgatni kezdett, barátaival Magaluf-ba, szerelmével Amszterdamba, családjával pedig Londonba, Manchesterbe és Northumberland-be látogatott el.
A legtöbb egyszerű dolog rengeteg tervezést és szervezést igényel, ha valaki nincs jól
– fogalmazott Lulu édesanyja.
Szeptemberben, néhány hónappal halála előtt részt vett a Run with Lulu 5k nevű, jótékonysági futáson, amivel a Teenage Cancer Trust rákos fiatalokkal foglalkozó alapítványt támogatták. Lulu műlábbal és törött lapockával futott be a célba, ezzel 21.000 fontot gyűjtve az alapítványnak.
Egyetlen szülő sem szeretné átélni, milyen érzés segíteni a gyerekednek elfogadni a végső diagnózist, valamint megtervezni a halálát és a temetését, de ezek azok a nehéz beszélgetések, amiket az Egyesült Királyságban számos rákos fiatallal meg kell tenni nap mint nap
– mondta az év elején tragikusan elhunyt lány édesanyja.
Nehéz útjáról egy film is készült Lulu: Forever 19 címmel, a lány rákkal való küzdelméről pedig sportegyesületek és alapítványok is megemlékeztek:
Címlapfotó: Twitter/@FalconsRugby

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel