
Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra
A Madame Tussauds múzeumok világszerte a leghíresebb emberekről készült viaszszobrokat állítják ki, a budapesti helyszín pedig egy valamiben még egyedibb lesz. Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére ugyanis a múzeum megalkotta a szentatya élethű mását, amivel a világon mindössze két helyen találkozhatnak az érdeklődők, köztük New Yorkban és hamarosan Budapesten is.
Ferenc pápa mesterdiplomás vegyészmérnök, és ő az első egyházfő, aki szerepelt a Rolling Stone magazin címlapján. Új utakat is talált a hívekkel való kapcsolattartásra: világszerte közel tizenkilencmillióan követik a Twitteren. Szabadidejében szívesen olvassa például J. R. R. Tolkien, a Gyűrűk Ura írójának különböző könyveit.
– olvasható a rövid ismertető a múzeum hivatalos Facebook-oldalán, egy videóban pedig meg is mutatták a hamarosan a nagyérdemű számára is élőben megtekinthető Ferenc pápa szobrot.

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér

Egy trend, ami sokak szerint kiölheti a vendéglátás igazi varázsát

Szenzációs hír: Forma 1-es istállóhoz került egy fiatal magyar versenyző

Így készülnek a döntőre A Nagy Duett versenyzői - Videók

Emojik a munkahelyen: Segít vagy árthat a szakmaiságnak?

Szívszorító gesztust tettek az Artemis II űrhajósai

Ágynak esett Gombos Edina férje az Ázsia Expressz forgatási helyszínén - Videó

Kiderült Kamilla királyné és I. Károly király boldogságának titka

Döbbenetes baki derült ki Brooklyn Beckham esküvőjéről, ennél kínosabb már nem is történhetett volna

Legyőzte a kegyetlen kór a Trónok harca fiatal sztárját