
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
G.w.M, azaz Varga Márk és szerelme, Kulcsár Edina kislánya, Amara május 11-én látta meg a napvilágot, a pár azóta pedig örömmámorban úszik. A modell nem olyan régen őszintén mesélt arról, mennyien aggódtak érte, sokszor kapta meg azt a kérdést is, hogy nem fél-e attól, milyen lesz három gyerekkel az élet, de Edina válasza mindig nemleges volt. Azt is elmesélte, első, illetve második várandóssága alatt sokkal jobban izgult, mivel volt férjétől, Csutitól született kisfia és lánya között igencsak kicsi a korkülönbség, de Amara esetében semmi hasonló félsz nem uralkodott el rajta.
Elég intenzív időszak áll mögöttünk, ami egy kicsit sem volt zökkenőmentes, még kívülről sem, nemhogy nekünk, de minden nehézséget megért.
- valotta be legújabb bejegyzésében az azóta énekesi pályára lépő háromgyermekes anyuka.
Ahogy fogalmaz, „a boldogságot nem mindig adják ezüst tálcán”, mindezek ellenére párjára mindig számíthat és úgy érzi, élete révbe ért. Edina szerint a mindennapok folyamatos küzdelmet jelentenek a boldogságért, ami neki most teljes egészében megadatott, ezért pedig elmondhatatlanul hálás.
A címlapfotó illusztráció: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát