
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kozso és kedvese, Bodnár Ágnes a hétfő reggeli Mokka vendégei voltak, akik először a Párharc című műsorban mutatkoznak majd együtt, ám addig is a TV2 reggeli műsorában debütáltak elsőként a képernyőn.
Elárulták, hogy 15-16 évvel ezelőtt találkoztak először, viszont 2022 óta indult új időszámítás a kapcsolatukban. Ágica ugyanis 9 évig külföldön élt, így közéjük állt a távolság.
Miután hazaköltözött, újra felvették a fonalat. Ekkor már minden adott volt ahhoz, hogy elkezdjék a közös életüket.
A híresztelések elkerülése végett tisztázták azt is, hogy nem rajongó-énekes viszonyból alakult szerelemmé romantikus kapcsolatuk.
Pont az volt a jó, hogy nem azt láttam benne, hogy a színpadon ő kicsoda, hanem civilként találkoztunk egymással
- emelete ki Ágica.
A szerelmesek a műsorban is végig támaszai voltak egymásnak és leküzdötték a félelmeiket.
Most, hogy újra egymásra találtak, a gyermekvállaláson is elgondolkodtak, sőt dolgoznak a babaprojekten.
Orosz Barbi, a Mokka műsorvezetője meg is jósolta, milyen nemű lesz a kicsi.
Úristen! Most megláttam, hogy lesz egy fiatok!
- mondta Kozsonak és Ágicának, akiknek hétfő este indul az izgalmakkal teli kalandjuk a TV2 népszerű műsorában.
Párharc minden hétköznap 21 óra 30 perctől a TV2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát