2025. november 16. vasárnap, Ödön
9°C Budapest

Kiakadt a börtönben Lagzi Lajcsi, az 50 perc kevés neki

Az egykori mulatós- sztár nemrég kezdte meg büntetését Baracskán.
Tenyek.hu
2023. május 09., kedd 14:16
Vágólapra másolva!

Lagzi Lajcsit 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, büntetését pedig a rengeteg halasztási kérelem ellenére alig két hete meg is kezdte. A trombitaművész ügyvédje, Csontos Zsolt ügyfele állapotát illetően nemrégiben nyilatkozott a Blikk-nek.

Elmondásai szerint Lajcsi a rabok mindennapi életét éli, hajnali fél 5-kor kel, a takarodó pedig este 8-kor van. Egészségügyi állapota miatt egyelőre nem osztották be semmilyen munkára, így az idő is vánszorog számára. A Büntetés Végrehajtás munkatársai ugyan szigorúak, de igazságosak vele, valamint eddig semmiféle atrocitás nem érte őt a börtön falain belül.

A fotó illusztráció: TV2

A szabályzat szerint a zenész bármennyit beszélhet telefonon ügyvédjével, hozzátartozóival azonban csak heti 50 percet engedélyeznek, amit nagyon kevésnek tart. A folyamatos levelezés fárasztó kommunikációs csatorna, hiszen előfordul, hogy több hét elteltével postázzák.

Lajcsi ezen felül havonta mindössze kétszer vásárolhat magának a börtön kisboltjában, de ezzel a lehetőséggel eddig mindössze egyszer élt, akkor is alig vett magának valamit. Továbbra is kínozza őt az étvágytalanság, a napi háromszor kapott ételeket is szinte érintetlenül küldi vissza – árulta el Csontos Zsolt.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk