
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
Istenes László 17 éves fiát egy iskolai ünnepség esetén arra kéri, hogy ugyan mehet szakadt farmernadrágban is, de teljesen lyukas lehetőség szerint ne legyen az adott ruhadarab. Hegedűs Éva szerint ez sajnos már nem normális, a megoldást pedig az ezzel kapcsolatos edukáció jelentené, folyamatos stílustanácsadással és egyéb intelmekkel, akár napi szinten.
A felnőtt kor velejárója, hogy a nyári meleg hónapokban a férfiaknak szintén etikátlan lenne rövidujjú ingben, vagy szandálban dolgozni menni, a nők esetében a nagyon rövid nadrág pedig szintén nem illendő. Az íratlan szabályok és a dress code fogalma sokak számára ismeretlen kifejezések, elsősorban ezen kellene javítani. Az öltözeti irányelveket a munkahelyek általában meghatározzák, ezek értelmezése azonban nem mindig egyszerű.

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó