
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Csonka Pici a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol iskolás éveiről, érdemjegyeiről, átkeresztelt nevéről és a nemrég megrendezett osztálytalálkozójáról mesélt.
A színész 40 év után volt osztálytársaival és 91 éves osztályfőnökével ünnepelt, a találkozás pedig rendkívül meghatóra sikeredett.
Meg kell becsülni minden pillanatot
- vélekedett a Ding Dong énekese.
Az eseményt Bandi rendezte – csak úgy, mint minden eddigi alkalommal – így az osztálynaplót is magával hozta a Mokka stúdiójába.
Az emlékekkel teli könyvön azonban nem csak az idő múlása, hanem Pici érdemjegyei is jól látszódtak.
Az 1983-as példányból arra is fény derült, hogy akkoriban Bandi még Csonka Endreként volt feltüntetve. Pici ugyanis ezt a nevet kapta születésekor édesapja után, aki szintén színész volt, így nem futhattak ugyanazon a néven, ugyanazon a pályán.
Így a főiskola elvégzése után úgy döntött, Andrásra kereszteli magát.
Fizika, matek nem megy, kicsit figyeljünk oda!
-mondta humorosan Istenes László, a Mokka műsorvezetője, aki azonnal kézbe vette az jegyekkel teli ereklyét és elemezni kezdte azokat.
Vannak itt kettesek is
- folytatta.
Van, de aztán kijavítottam
- kelt saját védelmére a színész, aki nagy örömmel árulta el, hogy a 32-ből 23 osztálytársával nosztalgiázhatott ennyi idő után.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát