
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Köllő Babettet luxusfeleségként ismerte meg az ország, az emiatt keletkezett sztereotípiákat pedig a mai napig nem tudta levetkőzni magáról. Az emberek azt látják, ami végül adásba kerül, a kicicomázott embereket, akik mindenről megmondják a tetszést, vagy éppen utálatot kiváltó véleményüket, ám azt kevesen tudják, hogy a forgatási napok sokszor 14 óra munkát is jelentenek. Többen mentek már oda a színésznőhöz az utcán és lepődtek meg azon, milyen is valójában, ennek pedig hangot is adtak.
Babett szerint egy közszereplőnek meg kell birkóznia ezzel a teherrel, mindenkinek pedig egyébként sem lehet megfelelni. Az emberi véleményen a legnehezebb változtatni, mivel sokan arra sem veszik a fáradtságot, hogy egyáltalán esélyt adjanak minderre, a műsorvezető pedig ezellen semmit sem tud tenni.
Elmondásai szerint azt is nagyon kevesen tudják róla, hogy a világ egyik legkevésbé romantikus embere, minden első csókját elrontotta. Amikor férje meg akarta kérni a kezét, annyira meglepődött, hogy kényszeredett nevetésben tört ki, majd ennek eredményképp még a székről is leesett. Mindezek után párja két napig nem volt hajlandó szóba állni vele, de kitartása megmaradt, így a harmadik lánykérés már sikerrel járt.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama