
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
A brémai hajóépítő cég, a Lürssen átadta a Norn nevű hajót, amelynek nem más a tulajdonosa, mint a magyar származású szoftvermilliárdos, Simonyi Károly – írta meg szerdán a hvg.hu.
A 295 láb (90 méter) hosszú, 250 millió dollár(több mint 86 milliárd Ft) értékű szuperjacht többéves fejlesztés után készült el.
Charles Simonyi, aki többek között a Microsoft Word és az Excel program fejlesztésében vállalt jelentős szerepet, és a Forbes listája szerint 6 milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkezik.
Simonyinak korábban volt egy Skat nevű hajója, amely hasonló filozófia mentén épült, és mindként járművet a norvég Espen Øinonorvég jachttervező álmodta meg. A nevük is az északi ország nyelvéből származik.
A milliárdos és felesége, Lisa Perdotter 2021-ig használta a Skatot, majd eladták.
A 14 vendégnek és 20 fős legénységnek helyet adó Norn ugyanilyen stílusban épült, csak nagyobbra és még fényűzőbbre sikerült.
Dízelmotorok hajtják, amelyekkel 20 csomós végsebességet érhet el, a hatótávja több mint 4000 tengeri mérföld.
A hajó ára mellett az üzemeltetési költségei is hatalmasak, a Superyacht Fanoldal szerint évente 15 millió dollárba (több mint 5 milliárd forintba) kerül.

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval