
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
A műsorvezetők kérdéseire a képernyős elmondta, szerinte mi is kell pontosan ahhoz, hogy az első randevú mindenképp tökéletes legyen. A külső értékek mellett leginkább az számít, hogy önmagunkat adjuk, de ilyenkor a természetes idegesség miatt rengetegen hajlamosak sokkal több időt rászánni a készülődésre, mint általában. Orosz Barbara a Mokkában osztotta meg tapasztalatait és elárulta, hogyan is készült az első találkozásra. A gyönyörű műsorvezető általában minden nap úgy lép ki lakása ajtaján, hogy bármi megtörténhet vele, akár megismerheti azt a bizonyos Nagy Ő-t, és ez így is történt. Barbi mindig sokat ad megjelenésére, így ő nem változtatott készülődésén, férjén azonban látszott, hogy nem esett nehezére kicsit több ideig állni a tükör előtt a tökéletes végeredmény érdekében, ezzel pedig akkor még csak jövendőbeli feleségét teljesen levette a lábáról.
Az Everderm klinika tulajdonosa, Slamovits-Horváth Beáta szerint nem érdemes közvetlenül a nagy találkozó előtt drasztikus beavatkozásokat végeztetni, de akadnak olyan kezelések, amikkel tovább fokozhatjuk vonzerőnket. Az úgynevezett rapid kezelések egyáltalán nem árthatnak, egy arctisztítás, vagy esetleg egy bőrfeszesítés sokkal kipihentebbé teheti megjelenésünket, de a szakértő is inkább a mindig igénybevehető kezelések mellett teszi le a voksát, hiszen a legjobb, ha valóban minden lehetőségre felkészül az illető, mivel sosem lehet tudni, a sors milyen forgatókönyvet ír.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama