
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Mokka hétfő reggeli adásában Zámbó Árpy elmesélte, a szóban forgó turné már nem kevesebb, mint 22 éve létezik, azonban a megújulásra mindig szükség van. Kapás Kornélia turnémenedzser vette kezébe idén az irányítást és azt is elárulta, az első fellépés május 1-jén lesz majd Szentgotthárdon, onnantól pedig nem lesz megállás. A menedzser valódi megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet ennek a projektnek a megvalósításában, valamint azt is leszögezte, hogy az énekesek, Kovács Gigi és Luigi szintén elkötelezett rajongói a néhai poplegendának, valamint ők azok, akik elsőként megkapták a Jimmy-díjat is.
Luigi elárulta, egyáltalán nem egyszerű feladat kiállni a hatalmas rajongótábor elé, hiszen a királynak olyan hangszíne és hangterjedelme volt, amit rendkívül nehéz utánozni, mégis mindketten arra törekszenek, hogy a legjobban visszaadják az összes Zámbó Jimmy dal hangulatát, ezzel melegséget csempészve a közönség szívébe.
Giginek gyermekkorából eredeztethető kötődése van példaképéhez, ezért számára még nagyobb kihívást jelentett a turné, hiszen hatalmas megtiszteltetésnek érzi azt, hogy részese lehet mindennek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát