
Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet
Lamanda Kitti kozmetikus, szempilla stylist mesteroktató a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol a műszempilla készítés fortélyairól, annak történelméről és a pillák különleges anyagairól mesélt.
A szakember elárulta, hogy az ókori mendemondák szerint a nők akkoriban már – amellett, hogy sminkeltek – légylábakat ragasztottak fel gyantával a saját szempilláikra.
Ez azonban az idő előrehaladtával folyamatosan változott, viszont 7 évvel ezelőtt divatba jöttek a nyest-, illetve mókusszőrből készült műszempillák is.
Ezeket viszont sem az állatvédők, sem a viselőik, sem pedig a szempilla stylistok nem nézték jó szemmel, ugyanis az állati szőrök festve voltak, amik egy idő után csúnyán vörösesre koptak.
Színük mellett azonban tartásukat is elvesztették a kis szőrszálak, már-már a látásban is akadályozó, lefelé konyuló pillákat eredményeztek.
Kitti kiemelte, hogy jelenleg kizárólag szintetikus anyagokból készülnek a szempillák, azoknak is két típusát alkalmazzák. A silk szempillákat, melyek műselyem bevonatot kapnak, és a mink szempillákat, melyek műnerc bevonattal készülnek.

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja