
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
Kanizsai-Silka Ágnes divatszakértő a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol az örömanyák esküvői ruháinak etikettjéről beszélt.
Nemrégiben röppent fel a hír, miszerint az egyik esküvőn menyasszonyi ruhában jelent meg a vőlegény édesanyja. A szakértő ennek kapcsán fejtette ki szakmai véleményét és meglátásait.
Ágnes úgy véli, ha egy ilyen eset megtörténik, akkor ott már korábban is nézeteltérések lehettek családon belül, a menyasszony és az anyós között. Könnyen lehet ugyanis, hogy az örömanya saját vágyait éli meg fia nagy napján, vagy a jövendőbeli feleség helyett ő szeretne központba kerülni.
Mivel ez a szerelmesek napja, rendkívül kellemetlen szituációt tud előidézni az, ha a násznép egyes tagjai a menyasszonyéhoz hasonló színű és fazonú ruhában érkeznek az ünnepségre.
Így a szakértő elárulta, hogy a bézses, halvány rózsaszín, fehér, fekete és piros színek tiltó listán vannak. Hiszen ezekkel könnyen magukra terelhetik a figyelmet a vendégek, egy esküvőn pedig nem másnak, mint a menyasszonynak kell tündökölnie.
A divatszakértő éppen ezért számos javaslattal és tanáccsal látja el az őt felkereső menyasszonyokat és örömanyákat a kellemetlenségek elkerülések érdekében.
Ágnes ilyenkor az ara és az örömszülők kívánságait, stílusát is figyelembe szokta venni, illetve az esküvői helyszínhez passzoló árnyalatokkal rukkol elő.
Ám fontos szempont az is, hogy mely színkombinációk illenek az egyes alanyok bőrtónusához.

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval