
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
A szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon az eseményeket.
A szervezők azt javasolják a résztvevőknek, hogy gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet.

A térre tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket.
Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele.
Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.
Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban - a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével - nem haladhatja meg a másfél métert.

A Kossuth téri szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

Ferenc pápa apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája.
A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban a vasárnapi események is élőben lesznek láthatók, hallhatók.
Forrás/Fotók: MTI

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás