
74 éves korában meghalt Chris Rea
9 Petőfi vers megzenésítésével Szabadság szerelem: Petőfi 200 néven indult előadássorozat Ugron Zsolna művészeti igazgató szerkesztésével és Trap kapitány közreműködésével, akik a kedd reggeli Mokka vendégei voltak. Elmondták, az előadás elsősorban a középiskolásoknak szól, és próbálja felhívni a figyelmet a szabadság súlyára, illetve annak megértésére.
A projektben jelentős szerepet kapott a Tha Shudras frontembere is, Molnár Tibor, ismertebb nevén Trap kapitány, aki a múltjáról és Petőfivel való kapcsolatáról mesélt. Elárulta, hogy számára Petőfi egy szuperhős és ikon, ami nem áll távol a Tha Shudras karaktereitől sem, akik szintén szuperhősöket testesítenek meg.
Kitért arra is, hogy karrierjét versek megzenésítésével kezdte, így különösen közel áll a stílus a szívéhez, így a felkészülés során visszatérhetett gyökereihez, ami kellemes emlékeket idézett fel benne.
Az előadás első bemutatására a Hagyományok Házában került sor szerdán, azonban a vidéki turné során több városban is megtekinthetik majd az érdeklődők.
Trap kapitány legközelebb a Sztárban Sztár színpadán Bobby Farrel-t megformálva, vasárnap este 19 óra 15 perctől látható a TV2-n!

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka