2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Polgár Tünde felkészült a legrosszabbra: Majdnem elvesztette férjét

Polgár Árpádot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Tenyek.hu
2023. március 19., vasárnap 17:23
Vágólapra másolva!

Árpáddal amerikai házukban tartózkodtak, amikor az üzletember olyan szerencsétlenül esett el a medence partján, hogy az agya a koponyája elülső részébe csúszott, valamint azonnal be is vérzett, emiatt a pedig elvesztette az eszméletét. Tünde szinte sokkot kapott, amikor meglátta, mi történt, de rögtön tárcsázta a segélyhívót. A kiérkező mentők folyamatosan kérdezgették az éppen, hogy eszméleténél lévő Árpádot, aki azonban zavarosan válaszolt és azt hitte, 2010-et írunk.

– emlékezett vissza a történtekre Tünde.


A férfiben mindössze a baleset utáni 3-4 napban tudatosult, hogy pontosan mi is történt vele, azt pedig csak a szerencsének köszönheti, hogy nem kellett őt megműteni. 

- mondta.

Az üzletember mintegy 4 héttel a baleset után szépen gyógyul, Tünde szerint igencsak embert próbáló időszakon vannak túl, az első kórházban töltött hét maga volt a pokol mindkettejük számára - írta meg a Bors.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk