
A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?
A Mokka pénteki adásában Nagy Feró arról beszélt, hogy milyen érzés az, hogy 20 év korkülönbség van közte és felesége között. Feró 38 éves volt, amikor elvette 18 éves szerelmét, Ágnest. Anyósa nem igazán örült ennek a korkülönbségnek, aminek hangot is adott kezdetben. 10 évvel és 2 gyerekkel később már ő is megbékélt azzal, hogy lánya egy nála 20 évvel idősebb férfivel él együtt. Az idő Feróékat igazolta.
A Beatrice frontembere annak idején mindent elkövetett, hogy különváljon útjuk kedvesével, az ő érdekében. Egyszer szakítottak is, hiszen Feró a legjobbat akarta párjának. Még anyósa is mondta, hogy hagyja békén lányát, de Feró azt válaszolta: "Mondja meg neki, hogy Ő hagyjon engem békén!" - emlékezett vissza a rocker.
Saját bevallása szerint ő nagyon jó férj, és mindent elkövet azért, hogy kivegye részét a "családból". Ha főzni kell, akkor főz, ha mosogatni kell, akkor mosogat. Elárulta, hogy például a mosást nem szívesen csinálja. Takarítani is szokott, hiszen közösen élnek egy "kisüzemben, amit úgy hívnak, hogy család". Eléggé idegesíti őt a rendetlenség, kivéve akkor, ha kisunokái miatt van.
Feró ismert rocker létére miatt bőven volt féltékenység a kapcsolatukban.
"Ez egy nehéz dolog, de oda-vissza működik. Egy nőnél is jelentkeznek olyan férfiak, akik szeretnének az utazó keretbe kerülni és te már a kispadon veszed észre magad" – mondta Feró.
Eleinte nagyon sok féltékenység volt a kapcsolatukban, de mára már lecsillapodtak ilyen téren. Azért nem tűnt el teljesen, de szerencsére már egyre ritkábban fordulnak elő ilyen esetek.
Istenes László kérdésére, hogy Mi a legfontosabb hívószó a kapcsolatukban? Feró ezt válaszolta: A szeretet. Ezen felül pedig az, hogy ránézel és azt mondod: Meg hát!

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet