
„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának
Egy hatalmas, intenzív mókuskerék volt Kökény Dani számára a Sztárban Sztár leszek!
Mikor véget ért számára a kaland, muszáj volt belemenekülnie a munkába, aminek meg is lett az eredménye. Sokkal több dalt írt, mint akár a műsor előtt, vagy akár alatta, és rájött, hogy annál is nagyobb a munkabírása, mint azt gondolta.
Daninak az jelenti a célt és a színt a mindennapokban, hogy papírra veti azokat a gondolatokat, amik benne kavarognak.
Március közepén mutatják be az új dalát, amiben közreműködött Szabó Zé és Heincz Gábor is, a magyar zeneipar nagyformátumú alakjai. A fiatal énekes ezt óriási megtiszteltetésként éli meg.
A hamarosan megjelenő számban Kökény Dani arról énekel, hogy a siker ellenére ugyanaz az ember maradt. Sőt, úgy véli, magát az elismertséget is annak köszönheti, hogy akár ki, akár be volt kapcsolva a kamera, ugyanazt az arcát mutatta, ahogyan azt nagymamája is kérte tőle.

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből