
,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg
Forgács Gábor a Mokka csütörtöki adásában arról számolt be, hogy hogyan élte túl az egyik legveszélyesebb betegséget, a rákot. A színész szerint a pozitív életszemlélet és a humor az, aminek köszönhetően legyőzte ezt a kórt. Azt vallja, hogy ő sosem vesz komolyan 100 százalékosan semmit, igyekszik megnevettetni mindenkit, beleértve saját magát is.
„Úgy kell kezelni minden olyasmit, ami az embernek nem jó, hogy ez is beletartozik az életbe” – mondta színművész. Azt sosem kérdezte meg az orvosaitól, hogy mennyi a túlélési esélye, mert nem érdekelte.
Mindig eltereli a figyelmét a rossz dolgokról, bár az igazat megvallva, ideje sem lenne ezeken gondolkodni. Rengeteg a fellépése, sokat szinkronizál és narrál. Egyik kedvenc hobbija a BKV-zás, egyenesen szórakoztatja őt, ha tömegközlekedési eszközt használ. Hasznosabban tudja eltölteni az időt, mint vezetés közben.
Forgács Gábornak a legfontosabb a pozitivitás, másokat is igyekszik erre bizatni. Amint találkozik egy negatívabb életszemléletű emberrel, azonnal megpróbálja őt meggyőzni arról, hogy változtasson a hozzállásán és ne feszüljön rá a dolgokra. Hamar kiderül szerinte, hogy van-e eredménye a próbálkozásának. Szerencsére a környezetében nincs olyan ember, aki negatív lenne. Nemcsak családtagjaival, hanem kolllégáival is remek viszonyt ápol, sok időt töltenek együtt.
Elmesélte, hogy sikerült a rákot legyőznie, három orvoscsoport segítségével. A Covid idején történt mindez, a műtéteket követően vissza is ment dolgozni, hiszen önálló esteket tart az egész országban. Hofitól kezdve Csákányi Lászlón át nagyon hiányoznak társai, de Straub Dezsővel remek kapcsolatot ápol. A színész minden napjából igyekszik a legjobbat kihozni, csak arra fókuszál, ami boldoggá teszi őt és másokat.

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira