2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Emelt fővel távoztak a Sztárban Sztár legújabb kiesői, életre szóló élményekkel gazdagodtak

Őszintén vallottak a műsorral kapcsolatos érzéseikről.
Tenyek.hu
2023. március 20., hétfő 14:45
Vágólapra másolva!

A hétfő reggeli Mokka vendégei a Sztárban Sztár legutóbbi kiesői, Kiss Ernő Zsolt és Kamarás Iván voltak. A versenyzők a műsor alatt szerzett élményeikről, tapasztalataikról meséltek a TV2 műsorvezetőinek.

Míg Ernő Harry Styles-t elevenítette meg a színpadon, addig Iván Karel Gott bőrébe bújt. Mindketten szívüket-lelküket beleadták a produkciókba, azonban az első körös közönségszavazás során Ivántól, a második körös voksolás után pedig Ernőtől búcsúztak a versenytársak.

A Jászai Mari-díjas színész kiemelte, hogy ebből a műsorból az elején kiesni sem lett volna ciki, ugyanis elképesztő csapat jött össze idén. Elmondása szerint adásról adásra nagyobbak voltak a kihívások, de élvezte, hogy számos műfajban kipróbálhatta magát.

A kiesők külön kiemelték azt a mérhetetlen mennyiségű szeretetet és pozitív üzenetet, amit a követőiktől, rajongóiktól kaptak. Rengeteg támogatást és szavazatot köszönhetnek nekik.

Az énekesek minden produkciójukra büszkék, emelt fővel távoztak a műsorból.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk