
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
A rockzenész szerint olyan vészterhes időket élünk, amikor az embernek muszáj, hogy legyen néhány olyan hely a környezetében, ahova kicsit vissza tud vonulni a világ zaja elől és ezáltal fel tud töltődni pozitív energiával. Az ő csodálatos panorámával rendelkező budajenői otthonában három ilyen hely is található: az egyik egy extravagáns, trónusra emlékeztető fotel, melyben egy sólyom és egy ló összefonódása látható, ez jelképezi az égi és a földi energiákat, majd következik a teste fitten tartására szolgáló kisebb konditerem rész, nem utolsó sorban pedig ott vannak a ház falán az EDDA Művek által megnyert összes arany-platina- és gyémánt lemez is, amik egytől egyig mindig boldog emlékeket idéznek fel.
Pataky Attila nemrégiben Ausztráliában járt, ahol koncertet adott a kint élő magyaroknak, akiktől rengeteg szeretetet kapott. Egy, már kint született magyar kisfiú odament hozzá és elkezdte neki énekelni egyik legismertebb dalukat, ami teljesen ámulatba ejtette a zenészt, de az idősebb korosztályból is akadtak bőven rajongók. Attila számára a hosszú és kimerítő repülőút ellenére nagyon lélekemelő élmény volt az ausztrál utazás, reméli, egyszer még visszatérhet, de most zenekarával minden erejükkel a közelgő 50 éves jubileumukra koncentrálnak, és biztosan hatalmas ünnepségre kell majd számítani.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel


