
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Vasárnap este debütált a Sztárban Sztár kilencedik évada, mely óriási népszerűségnek örvendett. A versenyzők izgalmasabbnál izgalmasabb karaktereket jelenítettek meg a színpadon, azonban az adás végén a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján Zdroba Patriknak kellett búcsúznia a műsortól.
Az Anastacia-t megformáló énekes a hétfő reggeli Mokkában vallott érzéseiről, felkészüléséről és jövőbeli terveiről.
Patrik nagy reményekkel indult neki a megmérettetésnek. Mindent bevetett, annak érdekében, hogy a legjobbat hozza ki magából. Napokig magassarkúban járt, sőt, igyekezett elsajátítani női gesztusokat és Anastacia hangszínét is.
Ennek ellenére azonban a zsűri pontszámai alapján a középmezőnybe, a nézők szavazatai és az összesített állás szerint már veszélyzónába került.
Az énekes elárulta, hogy végtelenül pozitív ember és maximum egy hétig tart majd nála a letargia, utána újult erővel megy tovább. Jövőbeli tervei között szerepel, hogy a lelke mellett a fizikai erőnlétét is erősítse.
Patrik nagyon hisz a sorsban. Úgy érzi, mindez azért történt így, mert Isten valami nagyobbat és jobbat tartogat számára. Az az álma, hogy végre megnyerjen valamit.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát