
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Az ország legfittebb házaspárja a néphagyománynak megfelelően 5 évente mindig megújítja fogadalmát, nemrégiben pedig huszadik évfordulójuk alkalmából sem tettek másképp. Elmondásaik szerint minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, az azonban egyszer sem jutott eszükbe, hogy egymás nélkül nézzenek szembe egy újabb akadállyal.
Norbi és Réka természete teljesen különböző, mégis az első találkozásuk alkalmával tudták, őket biztosan egymásnak teremtették és együtt szeretnék leélni az életüket. Házasságuk során egyikőjüknek sem jutott eszébe egy harmadik fél oldalán keresni a boldogságot, hiszen mindent megkaptak a másiktól, amire csak vágytak.
Nagyszüleikhez vagy szüleikhez hasonlóan a Schobert család is azt tervezi, hogy mindig összetartanak majd, és valóban megvalósul majd a „holtomiglan, holtodiglan.”

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre