
Meghalt Chuck Norris
A TV2 Szerencselánya, Sydney van den Bosch és Baronits Gábor 10 évvel ezelőtt alkottak egy párt, mintegy két és fél évig voltak együtt, azonban azóta mindketten más oldalán találták meg a boldogságot. Mondhatni óhatatlan volt, hogy valamennyire felszínre törnek a régi sérelmek, amikor mindketten egy stúdióba kerültek, a Szerencsekerék legutóbbi adásában pedig hamar elindult a nosztalgiavonat.
Kasza Tibi természetesen szívesen moderátorkodott a fiatalok közti párbeszédben, és persze az sem állt távol tőle, hogy fokozza az indulatokat, lelkiismeretes házigazdaként kérdezett rá minden részletre.
Mint kiderült Gábor fiatalon igencsak „sűrű” életet élt, ebbe csöppent bele Sydney, aki megtalálta szerelme előző partnerei által a lakásán hagyott fogkeféit, ezeket azonban kérdés nélkül ki is dobta. Ezt volt párja is megerősítette, majd élesen megjegyzete, hogy mindezek után azonban ő dobta ki a lányt. Egy pillanatra megfagyott a stúdióban a levegő, azonban Gábor természetesen csak viccelt, majd leszögezte, a múltra mindketten csakis pozitívan tekintenek vissza.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?