
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Csuti a Mokka szerdai adásában mesélt új kapcsolatáról, a szerelemről és az álomutazásról is. Szabó András bevallotta, hogy ő és párja sem voltak még Dominikán. Már nagyon régóta szeretne eljutni a szigetországba, és szerencsére van egy ismerőse, aki ott él. Ő mindenben segített nekik, az utazás szervezésétől egészen a szállásolásig.
Néhány hónapja talált rá a szerelem az üzletemberre, de még nem élnek együtt jelenlegi párjával. Ez lesz az első olyan alkalom, amikor egyhuzamban 10 napot töltenek el együtt, eddig 4 nap volt összefüggően a legtöbb. Csuti úgy gondolja, hogy fontos az, hogy egyre jobban építsék kapcsolatukat, melynek során egyre többet tapasztalhatnak meg a másikról. Rengeteg olyan szituáció van egy utazás során, ahol sok minden kiderül a másikról. Csuti nem a hibákat keresi a párjában, ő érzések alapján dönt.
Több mint 10 év korkülönbség van közte és szerelme között, de ez nem zavarja őket. Még nem mutatta be gyerekeinek új párját, de megbeszélték, hogy kedvese mindenképp szól neki, ha úgy érzi, készen áll erre a lépésre. A barátnőjét nem zavarja, hogy Csutinak van két gyereke, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy „vele két csomag is jár”. Ő már ismeri a lány szüleit és testvérét is, sok közös élményük van.
Csuti már nagyon várja az utazást, szereti a spontaneitást, de vannak fix programok is, amiket mindenképp megvalósítanak majd. A bálnák ebben az időszakban párzanak, ezt biztosan meg fogják nézni. A műsorvezetők megkérdezték, hogy láthatunk-e néhány fotót majd a dominikai útról, mire az üzletember ezt válaszolta: "Próbálom óvni a kapcsolatomat, belül akarom megélni az élményeket, mintsem kívül".

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás