
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Vasárnap indul a Sztárban Sztár új évada a TV2-n, ráadásul a zsűri csapata is bővült, méghozzá egy szerelmespárral. A Mokka vendégei Tóth Andi és Marics Peti voltak pénteken, akik beszámoltak a készületekről.
A zsűrizésre való felkérés érdekes volt, hiszen mindkettőjüket egyszerre keresték meg. A Dancing with the Stars után volt szó arról már, hogy Andit felkérik zsűrizésre, de párhuzamosan Petit is megkeresték. Andinak egy régi vágya vált valóra, hiszen szinte minden műsorban megmutatta már tehetségét, de zsűriszékben még nem ült. Kissé tartanak a közös munkától, mert Andi nem szereti, ha nem arról van szó, ami a lényeg. Fontosnak tartja, hogy a műsor legyen a középpontban, ne pedig ők és a kapcsolatuk.
A VALMAR-ból Valkusz Milán is a versenyzők között lesz, ezért Petinek nem lesz könnyű dolga a pontozást illetően. Mindenképpen törekednek az objektív pontozásra, bár Marics Peti próbálta poénnal elütni a dolgot a Mokka stúdiójában, hogy csak 9 és 10 pontot ad majd zenésztársának. Ő azért lazábban veszi a dolgokat, mint párja. Peti nagyon élvezte azt, amikor versenyzőként elsőnek lépett fel a műsorban, hiszen végig tudta nézni a többiek produkcióját.
Andinak komoly elvárásai vannak, Petivel ellentétben ő szigorú lesz. Tudja, hogy elsősorban ez egy szórakoztató műsor, szeretne nevetni nyilván, de azt nem fogja hagyni, hogy a produkció minőségének rovására menjen a poénkodás.
Istenes László a Sztárban sztár zsűrizése mellett többször is rákérdezett a párnál, hogy mikor lesz az esküvőjük. A pár reakciója a videóban!

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre