
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
A mindössze 26 éves amerikai profi ökölvívó, Jake Paul 22 millió követővel rendelkezik az Instagramon, nettó vagyonát pedig tavaly 38 millió dollárra, átszámítva 13 milliárd 661 millió forintra becsülték. Jake nemrégiben egy igencsak megfontolandó ajánlattal szembesült, amit barátjától DJ Charlie Sloth-tól kapott egyik mérkőzése után. Az alku szerint 250 ezer dollárért, azaz majdnem 90 millió forintért magára kellett tetováltatnia egy üveg Au Vodkát, ami egy igencsak exkluzív brit ital, a népszerű influencer pedig beleegyezett mindebbe.
A bevállalós mutatvány hullámzó fogadtatásban részesült, volt olyan hozzászóló, aki maga is szívesen vállalkozott volna ilyesmire, de akadtak olyanok is, akik kissé felelőtlennek és túl anyagiasnak ítélték meg az egyébként kiváló marketingfogást, végül, de nem utolsó sorban pedig megjelentek a kételkedő kommentelők is, akik váltig állítják, hogy ez az egész csak átverés volt – írta meg a LadBible.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek