
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Lissák Laura komoly célt tűzött ki maga elé, olyan dologban kezdte magát fejleszteni, ami eddig komoly gondot okozott neki.
A háztartás körüli teendők nem jelentenek gondot számára, aki ismeri, tudja, hogy minden munkát elvégez, ráadásul örömmel. Egyet kivéve, ez pedig a főzés.
Nemrégiben azonban egy számára olyan fontos alkalomra készült, ami miatt megpróbálta leküzdeni minden gátlását és félelmét, és megpróbált összedobni valamit. Az eredmény azonban nem olyan lett, mint amilyet elvárt volna magától Laura, ezért eldöntötte, minden korábbi sikertelenség ellenére elkezdni kitanulni a mesterséget.
A munka úgy tűnik, nem hiábavaló, a profi táncos jó úton jár, hogy igazi konyhatündérré váljon.
„Az elmúlt hetekben rengeteg finom ételt sikerült elkészítenem, ami miatt olyan boldog vagyok” -írta a fotókhoz, amin élete első gofrija látható.
Bár nem egy bonyolult fogásról van szó, Laura boldogsága határtalan, hiszen néhány hete még ez is komoly kihívást jelentett volna számára.
Címlapfotó: Lissák Laura/Instagram

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát