
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A 45 éves Bryan Johnson a harmincas éveiben gazdagodott meg, amikor eladta online fizetésfeldolgozó rendszerét az eBay-nek, majd nem sokkal később elhatározta, hogy harcolni fog a test öregedési folyamatai ellen. A férfi jelenleg is tartó kezelését 30 orvosból és regeneratív egészségügyi szakértőből álló csapat felügyeli, ez pedig évente mintegy 2 millió dollárba, átszámolva nagyjából 708 millió forintba kerül a milliárdosnak.
Mindez rengeteg áldozattal jár, hiszen megköveteli Johnsontól, hogy tartsa be a napi 1977 kalóriabevitelt, amely szigorú vegán étrenddel ér el, emellett pedig minden nap egy órát edz, hetente háromszor végez nagy intenzitású testmozgást, és minden este ugyanabban az időben fekszik le. Alvás közben Johnsont egy géphez kötik, amely számolja az éjszakai erekciók számát. Ezenkívül naponta mérik a súlyát, a testtömeg-indexét, a testzsírt, a vércukorszintet és a pulzusszám változásait is.
Az orvosok havi rendszerességgel vizsgálják meg a szervezetét és elemzik ki a kapott eredményeket, melyek értelmében szíve jelenleg olyan, akár egy 37 évesé, bőre egy 28 éves férfiéval összehasonlítható, edzettsége és tüdőkapacitása pedig egy 18 éves fiatalé.
A Bryan által felbérelt orvosi csapat vezetője, Oliver Zolman elmondta, céljuk bebizonyítani, hogy az ember képes 25 százalékkal csökkenteni minden egyes szervének orvosi életkorát, ha kellőképpen odafigyel egyes dolgokra – írta meg a New York Post.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát