
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
A Tények műsorvezetője nyáron kezdte el férjével és fiaival felújítani a balatoni nyaralójukat, azonban szakemberek helyett maguk láttak neki a munkálatoknak. Azt, hogy azóta hogyan áll a kis házikó a szerda reggeli Mokkában mutatta meg.
A szerelmesek TikTok-videókat is megosztanak a folyamatokról, előszeretettel vezetik be követőiket a barkácsolás rejtelmeibe.
Jelenleg a burkolásnál tartanak, melynek csínját-bínját kedvesétől, Gyarmati Gábortól lesi el, aki már elsajátította a szakmát.
Holp Rebekát, a Mokka riporterét is bevonták a burkolásba, aki a ragasztókeverést és a díszes járólapok elhelyezését is kipróbálhatta. A folyamat idejére Marsi Anikó átvette a mikrofont, hogy ne akadályozza Rebit az alkotásban, ám a ragasztó járólapon történő eloszlatása hagyott egy kis kivetnivalót maga után, amiért a mélyvízbe dobott csinos képernyős a beszélgetés végén bocsánatot is kért.
Anikó elmondta, hogy igyekeznek mindent maguk megoldani, a legnagyobb nehézséget azonban nem a fizikai megterhelés vagy a munka okozza, hanem az alapanyagok, a járólapok és a csempék kiválasztása, ugyanis ötletből nincs hiány.
A friss házasok már szeretnének két hét múlva készen lenni az aktuális munkafolyamatokkal, hogy a fiúkkal balatonfűzfői kis kuckójukból tudjanak eljárni Eplénybe síelni.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint