
Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna
A Megasztár 100 százalékosan megváltoztatta Király Viktor életét. Ez volt az első próbálkozása az éneklés területén. Addig mindig a háttérben dolgozott, főként stúdiómunkákat végzett. Nem az éneklés volt a fő szempont nála, de szerencsére rávette magát, hogy jelentkezzen a tehetségkutató műsorba.
A televíziós produkciók során máig van benne lámpaláz, feltehetően a maximalizmusa miatt. Az énekes „nem tud hátra dőlni”, és azt mondani, hogy „elég lesz”.
"Megmaradtam kissé gátlásosnak. A színpadon ki tudom élni magam, hisz olyan szerepeket tudok felvenni, ami a való életben biztosan nem sikerülne" – mondta Viktor.
Az énekes nővére, Linda mindig támogatta öccsét, sőt ő adta meg az első löketet neki. Nincs konkurencia köztük. Viktor sok mindenki véleményére ad, sőt ki is kéri mindig. Neki fontos, hogy mit gondolnak mások.
Michael Jackson mondta, hogy "attól félek, hogy nem fogom tudni megugrani a Thriller sikerét." A Megasztár egykori győztese is hasonlóképp van ezzel, szerinte az új dalok a legnagyobb kihívások. Véleménye szerint ez a szakma hullámvasút, mindig van fent és lent, de ettől ilyen szép.

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt