
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Sydney van den Bosch, a Szerencsekerék háziasszonya arról beszélt a keddi Mokkában, hogy számára felértékelődött a karácsony. Ez a kedvenc időszaka az évben, hiszen együtt van a család, a boltok zárva vannak, a telefonok pedig ki vannak kapcsolva. Tehát mindannyian otthon töltik közösen ezeket a napokat a családjával.
Sydneyt 2021 decemberében műtötték, mert úgy döntött, hogy leoperáltatja melleit. Mivel az ünnepek előtt három nappal történt a beavatkozás, ezért csak nagy kérlelések árán engedték haza családjához karácsonyra. Ekkor sajnos nem tudta kivenni a részét a készülődésből, sütés-főzésből, de 2022-ben ezt bőven bepótolta.
A nagymamája átadta neki a sült kacsa receptjét, valamint az ajándékozásra is nagy hangsúlyt fektetett. Minden rokonának beszerzett egy „csúnya karácsony pulcsit”, valamint megállapodtak abban, hogy élményt ajándékoznak egymásnak. Ennek oka az, hogy ezáltal is több időt tudjanak eltölteni egymással egy-egy koncert, utazás, vagy éppen szabadulószoba keretein belül.
A modell pozitívan áll ehhez az évhez, hiszen a szerencseszáma a hetes, amit 2023 számjegyeinek összegével kapunk meg. Szeretne minden héten egy napot kijelölni, amikor nem a munkával foglalkozik, hanem családjával.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát