
Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül
A 76 éves rendező a BBC Desert Island Discs című műsorában beszélt arról, hogy az 1975-ben bemutatott produkció miatt a sporthorgászok körében célponttá váltak a cápák. Spielberg félig-meddig viccelődve azt is megjegyezte, hogy nem is nagyon mer nyílt vízben úszni, mert úgy érzi, a cápák haragszanak rá.
A cápa című horrorfilm Peter Benchley (1940-2006) amerikai író azonos című regényéből készült. A mindössze 8 millió dollárból forgatott film világszerte mintegy 470 millió dolláros bevételt hozott, három Oscar-díjat és egy Golden Globe-ot nyert.
A BBC riportjában egy horgász azt mesélte, hogy a film után ezrek indultak cápavadászatra, és Amerika egész keleti partján végig söpört ez a "tesztoszteron-láz". Benchley állítólag bocsánatot kért könyve következményeiért.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább