
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje
Borzi Vivien fotográfus a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol a fotózás rejtelmeibe, azon belül is a karácsonyi felvételek készítésébe vezette be a nézőket.
Egyre többen bízzák profikra a családi fotók elkészítését, hiszen ezáltal nem csak élményt tudnak adni szeretteiknek, de örök emléket is őrizhetnek az elkészült alkotásokról. Vannak, akik már az ünnepek előtt igénybe veszik ezt a szolgáltatást és a kész képekkel lepik meg családtagjaikat, de akadnak olyanok is, akik magával a fotózással lepik meg szerettüket.
A nők kifejezetten rajonganak az ilyen programokért, ugyanis ilyenkor profi sminkes és fodrász áll a rendelkezésükre, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy az alanyok egyik legjobb formájukban tündököljenek, csinosnak és szépnek érezzék magukat.
Éppen ezért lehet akár egy jó ötlet fotózást ajándékozni karácsonyra, melyet az ajándékkártya birtokosa az év bármely szakában felhasználhat. Lehet ez családi vagy egyéni program is.
Vivien elmondása szerint, vannak olyan évek óta visszatérő vendégeik, akiknél már hagyománnyá vált az ünnepek előtti hangolódás stúdióban, műteremben való megörökítése.
A legnehezebb általában a gyerekekkel való munka, ám, ha kellő időt hagynak arra, hogy a kicsik megszokják az új környezetet és feloldódjanak, gyönyörű családi fotók készülhetnek.

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton