
Meghalt Török Ferenc
Egy karácsonyi videoklip forgatása előtt szenvedett autóbalesetet nemrég Varga Viktor. Az énekes éppen a klipben szereplő lányokért, vagyis angyalokért igyekezett, amikor összeért egy kamionnal.
Varga Viktor elmondta, hogy éppen előzni próbált, amikor figyelmetlenségéből adódóan nekiment a kamionnak. Szerinte az angyaloknak köszönheti az életét, mivel csupán az autója karcolódott össze.
A Mokka stúdiójában mesélt legújabb, "Boldog Karácsonyt Mindenkinek!" című művéről is, amelynek videoklipjét a saját jurtájában forgatták. Szerette volna vegyíteni az ősmagyar kultúrát a karácsonnyal.
Varga Viktor elárulta, hogy a zene egy német producerhez, Christian Schneiderhez köthető, akinek a Gumimaci című szerzeményt köszönhetjük.
Ráadásul a vilárhírnévhez is közel áll a magyar énekes, mivel a MIDEM fesztiválra is meghívást kapott, ahol producerek találkoznak előadókkal Franciaországban.

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók


