
Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek
Szombat este véget ért a Dancing with the Stars harmadik évada, melynek győztesei Csobot Adél és Hegyes Berci lettek.
A hónapokon át tartó felkészülés és gyakorlás meghozta a gyümölcsét, ugyanis elsöprő fölénnyel zsebelték be a Táncparkett Királya és Királynője címet.
Az eredményhirdetést rendkívül megható pillanatok követték, ugyanis a második helyen végzett Somhegyi Krisztián – aki ezzel az év férfi táncosa lett – egyenként köszönte meg a támogatást mindazoknak, akik végig mellette álltak.
A sort azonban a kétgyermekes énekesnő, Csobot Adél folytatta, aki beszédében, könnyek között vallotta be: „Igazából még soha nem nyertem semmit!”
Többek között azt is elárulta, hogy élete egyik legszebb pillanata volt ez a győzelem és már el sem tudja képzelni az életét tánc nélkül.

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább

Gyászba borult a magyar énekesnő közösségi oldala, lesújtó hírt kapott

"Senki nem hiszi, de lesz!” – Liptai Claudia kulisszatitkokat mutatott a vasárnapi A Nagy Duett-ből

Egymás ellen fordulnak a Bajnokok – péntek este valaki végleg kiesik az Exatlonból