
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Dancing with the Stars harmadik évadának legutóbbi kiesői, Stana Alexandra és Iván Bence a hétfő reggeli Mokkában meséltek a felkészülés alatt szerzett élményeikről, lelki és fizikai fejlődésükről.
A páros rengeteg pozitív visszajelzést kapott már az első élő show után, ám a rajongók lelkesedése később sem hagyott alább. A szavazatokkal nem csak Bencét szerették volna bíztatni, de Szandi profizmusát is elismerték.
A tánctanár végtelen türelemmel és kreativitással vágott bele ebbe a kalandba, mely életre szóló élmény marad mindkettejük számára.
A nézők mellett azonban a zsűri is magas pontokkal, kedves szavakkal, motiváló, jó tanácsokkal látta el a versenyzőket. Kiesésük pillanatában állva tapsoltak és ünnepelték őket.
A páros elárulta, hogy nagy összhang jellemezte a munkájukat és rendkívül jó kapcsolatot alakítottak ki egymással. Bence azt is kiemelte, hogy ő attól a pillanattól kezdve Szandival szeretett volna táncolni, ahogy felkérték őt a műsorba. A paraúszó anyukája sem volt ezzel másképp, a kezdetektől Stana Alexandrát szánta a fiának.
Kapcsolódó tartalom:

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát