
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Dancing with the Stars harmadik évadának legutóbbi kiesői, Mikes Anna és Kökény Attila a hétfő reggeli Mokkában meséltek a felkészülés alatt szerzett élményeikről, lelki és fizikai fejlődésükről.
A páros számtalan pozitív visszajelzést kapott már az első élő show után, ám a rajongók lelkesedése később sem hagyott alább. Segítségüknek és a zsűri pontszámainak, jó tanácsainak köszönhetően egészen az elődöntő kapujáig menetelhettek. A küszöbét azonban már nem léphetik át, véget ért számukra a verseny.
A páros tagjai között szoros barátság alakult ki, ezáltal a próbákat is jó hangulat jellemezte. A tánc Attila mindennapjainak részévé vált, a rendszeres mozgás és Anna hajtásának hatásásra a műsor kezdete óta 8 kilogrammtól szabadult meg.
Az énekes élő adásban, egy gyönyörű virágcsokorral köszönte meg a profi táncos áldozatos munkáját, aki végig motiválta és biztatta őt.
Szorgalmuk és kitartásuk folyamatosan előre vitte őket, már a következő két táncukat is tudták. Azokat ugyan már nem adhatják elő, de annyit elárultak, hogy a döntőben még visszatérnek a színpadra és újra láthatják őket a nézők.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát